Megkapta a válaszát a magyaroktól Zelenszkij: most már végleg pont kerülhet Ukrajna EU-csatlakozására

Magyar Levente elmondta: „A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték”.

Magyar Levente elmondta: „A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték”.
A megemlékezők közül valaki egy „gyilkosok” feliratú ukrán zászlót tett a kapura.
„Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben”.
Charlie Peters 2023-as dokumentumfilmjének hatására országos vizsgálatot rendelt el Keir Starmer brit miniszterelnök, miután évtizedekig védtelenek voltak a szisztematikus nemi erőszak áldozatai, főként kiskorú fehér lányok. A GB News riporterével a sokáig lappangó jelenség okairól beszélgettünk.
„A Donyeck mezején hullott vér ukrán, de a szabadságért vívott harc európai” – jelentette ki Mette Frederiksen dán miniszterelnök Aarhusban.
A robbanómellényes és gépfegyveres keresztényellenes mészárlás sokkolta a szíriaiakat, s egyben próbára teszi a „mérsékelt iszlamista” kormányzatot is.
A halálos kimenetelű balesetet okozó sofőr legalább 100–150 métert haladt, mire az ütközést észlelve megállt.
A Tisza Párt elnökének fejében nem motoszkálnak olyan kérdések, amelyektől Magyar Péter nyomban elszégyellné magát a tükör előtt.
A hat napja tartó konfliktusban átlagosan napi egy katonai vezetőt veszített Irán.
Forró nyári sláger perzselte meg a magyar celebeket.
Elvárás, hogy a megölt gyermekek száma nem lehet tíznél kevesebb, aki ez alatt marad, nem juthat be a „Fény csarnokába” – mesélte Lichy József ügyvéd egy internetes csoportról.
A tettes indítékát azonban egyelőre homály fedi.
Oleh Szinyehubov megyei katonai kormányzó azt közölte, hogy a város egyik polgári ipari létesítményét 40 drónnal, egy rakétával és négy bombával támadták, ami tüzet okozott.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint a háború egyik legnagyobb összehangolt támadásával vettek célba hat ukrán régiót.
„Akik a propagandagépezetet működtetik, pont azt akarták, hogy a talán súlyos betegségtől is szenvedő emberek végezzék el a piszkos munkát helyettük” – fogalmazott a képviselő.
A 70 éves férfinél a támadáshoz használt kőműveskalapácson kívül egy csavarhúzót, egy benzinnel töltött befőttesüveget és öngyújtót is találtak – írta a police.hu.